SIKERRE SZÁMÍTHAT SE
Hírek Fotó Történelem Impresszum
Rövid történelem
A Sikerre Számíthat Sport Egyesület a kispályás labdarúgásból indulva, barátságokon át ívelve jutott el mai állapotáig.

Tagjai egyik része Nagyrédéhez köthető. Itt él, itt élt, itt dolgozott, itt sportolt. A másik rész gyöngyösi, gyöngyös környéki.

Kispályás labdarúgás

A klub egyik alapítója, Oczella László 1980-ban kezdte el a kispályás labdarúgást a gyöngyösi városi kispályás labdarúgó bajnokságban. Munkahelyén szervezett egy csapatot GYDÁG néven, majd HÉLIOSZ-ra váltottak.
1985-ben Nagyrédére került, ahol folytatta a csapat működtetését, immár Szőlőskert Nagyréde néven. Megjegyzendő volt egy rövid időszak, amikor Sütőipar Nyomda néven játszottak. Közben néhányan kimaradtak a csapatból, s jöttek újak, ahogy a helyzet kívánta.
1999-ben ért véget a Szőlőskert Nagyréde-s időszak szép sikerekkel, nagyszerű élményekkel.

Az 1990-es évek elején csatlakozott a csapathoz a klub másik alapítója Tóth József, aki szintén a kispályás foci nagy szerelmese volt. 2000. január elején a két alapító úgy döntött innentől a csapatot együtt szponzorálják, s a nevet is ennek megfelelően választották stílszerűen: Shick-R-re Számíthat. A Shick-R volt Tóth József vállalkozásának neve, míg a Számíthat Oczella László-é. Fonetikusan, kiejtve Sikerre Számíthat.

2008-ban az alapítók eldöntötték, hogy különböző praktikus okok folytán, hivatalosan is bejegyeztetik a sportszervezetet Sikerre Számíthat Sport Egyesület néven.

Fontos megemlíteni, hogy a csapat nagy része hosszú ideje játszik együtt. Van, aki a 80-as évek eleje óta a csapat tagja. Rendkívül alacsony a fluktuáció.

A kezdeti mag idővel öregebb lett, s indulásként így 2000-ben a gyöngyösi Öregfiúk Bajnokságába nevezett, s játszik ott azóta is minden szezonban, rendkívül eredményesen. 2014-ben szerveztünk egy fiatalokból álló csapatot is, mellyel jogutódlás útján egyből az 1. osztályban indulhattunk. Ez a történet 2017-ben véget ért. 2017-ben az öregfiúk csapatunk úgy döntött, hogy a heti több mozgás reményében benevez a fiatalok bajnokságába. Ez pont egy olyan év volt, amikor az alapszakaszban összes csapatot egy osztályba, de külön csoportokba sorolták. Ezen csoportok végeredménye alapján zajlott a rájátszás immár több osztályban. Mi helyezésünk alapján az 1. osztályba kerültünk. Mi ezt a bajnokságot becsületesen végig játszottuk, de a következő évben a 4. osztályba neveztünk. Korunknál fogva nem akartunk 18 évesek ellen játszani. Az eredményeink bajnoki címekben mutatkoztak, mutatkoznak, így évről-évre feljebb jutottunk, s ismét az 1. osztályban találtuk magunkat.

Tenisz

A klub szakosztályai érdeklődési köreink mentén szerveződtek. Ilyen a tenisz is.

Sportolóink heti rendszerességgel játsszák a sportágat. Időnként versenyeket rendezünk. Néhányan nyaralást összekötve, minden nap 4 órát szánnak ekkor teniszre.

Rikiki

A Rikiki is majdnem egyidős a kispályás focival. A 80-as években kezdődött, s azóta is minden nyaralás és szilveszter alkalmával előkerül a kártya. Érdemes kiemelni, hogy Kovács Gyula precizitásának köszönhetően minden játék dokumentálva van a kezdetektől napjainkig.

Tóth József nagy kedvence volt ez a sportág, így került repertoárunkba. Lényegében minden évben egy kiemelkedő eseménye van, amikor Ausztriában rendez a klub sí versenyt szép számú résztvevővel.

2016. szeptemberében elhunyt Tóth József az alapító, az egyesület elnöke. Helyébe nagyobbik fia Tóth Máté lépett, aki édesapjához hasonlóan szívén viseli az egyesület sorsát.
FŐ TÁMOGATÓK
Minden jog védve! - Sikerre Számíthat Sport Egyesület
Kérjük adandó alkalommal adója 1%-val támogassa egyesületünket a Nagyréde Sportjáért Alapítványon (adószám: 18573941-1-10) keresztül!